Az energiapiac turbulens változásai, a rezsicsökkentés részleges feloldása és a lakossági fogyasztók számára is egyre növekvő energiaárak sokakat a megújuló energiát termelő rendszerek irányába löktek, bízva abban, hogy ez megoldás lehet egyre növekvő rezsiszámláikra. Hogy jól döntsünk, fontos, hogy tisztában legyünk a költségekkel. Erre pedig a legjobb megoldás, ha összevetjük a gázfűtés, az áramhálózat, illetve a napelemes rendszer kiépítésének, valamint üzemeltetésének költségeit.
Egy napelemes rendszer költségei
Ha napelemes rendszert szeretnénk telepíteni, ott általában nem a szobák száma, hanem az elhasznált energia mennyisége, vagyis a fogyasztás az, ami számít a rendszer tervezésekor. Ezért példánkban számoljunk most egy átlagos, körülbelül 80-100 négyzetméteres, háromszobás családi házban élő, négytagú családdal, akik éppen a fűtési rendszerük kiépítése előtt állnak. A háztartási méretű kiserőmű telepítésekor az is fontos szempont, hogy a későbbiekben mivel fűtenek majd. Hiszen, ha árammal, akkor ennek a fogyasztásával is kalkulálni kell. Vagyis a jövőben így 30-35 ezer forintos havi számlával tervezhetnek – ha nem szerelnek fel ehhez napelemet. A rezsicsekkek kiváltásához egy körülbelül 8 kWp teljesítményű rendszerre lesz szükségük (árnyékhatással, tájolási és dőlésszögbeli problémákkal most nem számolunk), ami átlagosan 4 milliós forintba kerül a jelenlegi piacon. Persze az ár függ a felhasznált rendszerelemek minőségétől is.
Gázcirkó kontra napelemes rendszer költségei
Aki ma építkezik, és ingatlana fűtését tervezi, igazán merész, ha fűtési rendszeréhez gázcirkó fűtést szeretne kiépíteni. Hiszen a cirkófűtés üzemeltetéséhez elengedhetetlen a gáz, amelynek költségei – a meghatározott lakosság átlagfogyasztási értékeken túl – a napokban emelkedett 7,3-szeresére. Persze mielőtt égbe szökő gázdíjakat fizetnénk, a gázfűtést ki is kell építeni. Példának vegyünk egy háromszobás családi házat, amelyben kondenzációs kazánnal (már csak ez üzemeltetheti cirkófűtésünket) tervezünk. Ennek költségei átlagosan 2-2,5 milliós forintra tehetők, attól függően, hogy a hőleadásban padlófűtéssel vagy alacsony hőmérsékleten működő radiátorral számolunk. A 2-2,5 millió forint a HMKE rendszer közel duplája, vagyis a napelemes rendszer telepítése közel kétszer annyiba kerül majd nekünk, mintha gázfűtést építettünk volna ki. Azonban a gázfűtés ára jelenleg 750 forint köbméterenként, őszre-télre pedig további emelkedés várható. Így akár előfordulhat az is, hogy egy 20 ezer forint körüli gázfűtési költség körülbelül a háromszorosára, míg a 30 ezer forint körüli pedig a négyszeresére nő havonta. Ha ebből indulunk ki, és az évi üzemeltetési költségeket nézzük, félmilliótól egészen másfél millióig terjedhet a gázszámlánk. Míg a napelemes rendszer – a dupla bekerülési költségek mellett – akár néhány ezer forintos költség mellett üzemeltethető. Ha a jelenlegi árakat nézzük, könnyen belátható, a háztartási méretű kiserőmű a mai energiaárakkal számolva akár 1-2 év alatt megtérülhet. Azt pedig, hogy hol köt majd ki a gázár, jelenleg megjósolni sem tudjuk.
Villanyfűtés kontra napelemes rendszer költségei
Ha példának ugyanezt a háromszobás családi házat vesszük, a villanyfűtés kiépítésének költségei lesznek a legelőnyösebbek. Hiszen a villanyfűtés esetében sokszor elég lehet egy árammal működő fűtőpanel, de léteznek már elektromos padló-fal-, illetve mennyezetfűtés is. Ezek kiépítési költségei azonban jóval a gázfűtés és a napelemes rendszer kiépítési költségei alatt vannak. Az elektromos fűtésrendszer körülbelül 1-1,5 millió forint környékén alakul. Ez persze változhat attól függően, hogy fűtőpanelekkel, elektromos törülközőszárítóval, vagy padlófűtéssel szeretnénk megoldani a fűtési rendszer kialakítását. A villanyfűtés hatásfoka pedig jobb, mint a gázfűtés hatásfoka, és már azzal sem kell számolnunk, mint néhány évvel ezelőtt, hogy a villany ára háromszorosa a gázénak. Mert, ha túllépjük a lakossági átlagfogyasztást, az áram díja csak a duplája lesz, szemben a gázárral, amely az átlagfogyasztás átlépésekor több mint hétszer kerül majd többe. Vagyis egy olyan ingatlanban, ahol minden árammal működik, körülbelül 30-35 ezer forintos rezsije most közel 60-70 ezer forintra nő. Szemben a gázzal, ahol egy ekkora gázfogyasztás most akár 200 ezer forintot is jelenthet. Azonban az átlagos 40 ezer forintos fogyasztás éves szinten közel egymilliós forintra rúg, vagyis – ha elektromos fűtés megléte mellett még nem rendelkeztünk napelemekkel – egy háztartási méretű kiserőmű telepítése a jelenlegi árak mellett akár 4-5 év alatt is megtérülhet.
A kalkuláció csak a jelenlegi árakat veszi figyelembe, illetve átlagárakkal számol, speciális helyzeteket, egyéni megoldásokat nem vesz figyelembe. Ahogyan azt sem, hogyan változnak majd az energiaárak a jövőben. Mivel az energiaárak a világpiacon egyetlen év leforgása alatta az ötszörösére nőttek, a gázárak pedig hatszorosukra-hétszeresükre, ez a trend a jövőben is kitarthat, így a fenti megtérülések még gyorsabbak lehetnek.
A cikk szerzője Best Solar Kft., a napelemes szektor meghatározó szereplője, amely nemcsak a lakossági, de a vállalati piacon is rendkívüli tapasztalatra és szakértelemre tett szert.
Forrás: ingatlan.com